Az idős és holt fák rendkívüli fontossága

Az idős fák korhadt részei számos faj szempontjából kiemelkedő jelentőségűek, a faodvakban pedig a gerincesek szinte minden nagyobb csoportjából találunk képviselőt: a hüllőktől a madarakon át az emlősökig. A baglyok számára pedig csak a nagyobb odvak nyújtanak természetes költőhelyet, amelyek csak idős fákban alakulhatnak ki.

A holtfa szerepe a táplálékláncban

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az erdők biodiverzitásának kulcsfontosságú tényezője a holtfa és odvas fa mennyisége. Egész táplálékláncok alapját képezi, fajok egymásra épülő rendszerét. Kezdve a mikroszkopikus lebontó szervezetekkel, gombákkal, rovarokkal, amelyek kisebb gerinceseknek és madaraknak nyújtanak táplálékot, egészen a ragadozó emlősökig és madarakig, amelyek velük táplálkoznak és az odvas famatuzsálemekben van a költő- és búvóhelyük. Közülük is kitüntetett szerep jut a harkályoknak: hátrahagyott odvaik számtalan madárfajnak nyújtanak költőhelyet.

Az erdei fajok csaknem 30%-a az öreg fákhoz és a holtfához kötődik - WWF

Zsoldos Márton: A holtfa élővilága

A holtfa az egészséges erdők leggazdagabb élőhelye, írja a WWF kiadványa. "Az erdei fajok csaknem 30%-a az öreg fákhoz és a holtfához kötődik. A WWF nyomatékosan kéri az európai kormányokat, az erdőtulajdonosokat és a fakitermelő cégeket, hogy késlekedés nélkül vállalják, hogy a biológiai sokféleség megőrzése érdekében több öreg fát és holtfát hagynak az erdőkben, és 2030-ra 20-30 m3/hektárra növelik a holtfa mennyiségét." A felmérések szerint ugyanis rendkívül rossz az európai helyzet: a gazdasági célú erdőkben mindössze 5-10%-a a holtfa mennyisége a nem bolygatott, természetes erdőkhöz képest.

Az utóbbi időben Nagybakónak erdeiben nőtt a holtfa mennyisége.

Az erdők madárfajai különböző mértékben kötődnek a holtfákhoz. A harkályfajok egy része, mint például a zöld küllő vagy a fekete harkály kötődik bizonyos erdőben élő hangyafajokhoz és a holtfák kérge alatt élő más rovarfajokhoz. A közép fakopáncs például erősen preferálja a holtfákat. A harkályféléken kívül számos énekesmadár is előszeretettel táplálkozik holtfán, olvasható Ónodi Gábor és Winkler Dániel, holtfák és madárközösségek kapcsolatáról szóló munkájában.

A lóhangyák fába vájt üregekben élnek, és fontos táplálékául szolgálnak egyes harkályfajoknak.

Az odúkészítő madarak holt és korhadó fákhoz fűződő szoros viszonya nyilvánvaló okok miatt komoly hatással van a tőlük függő, odú készítésére képtelen, másodlagos odúlakó madarakra, emlősökre (pl. rágcsálók, denevérek) és hüllőkre.

Az odúkészítő madárfajok elhagyott odúi rengeteg dajnak nyújtanak otthont.

Odúlakó madárfajok (Forrás: Ónodi Gábor és Winkler Dániel, A holtfa szerepe az odúlakó madárközösségek kialakulásában)

Az odvas fák hiánya megmutatkozhat például a baglyok számának csökkenésében. Ennek hatására számos bagolyfaj természetes odvak hiányában épületek padlásterében, templomok tornyaiban költ. Azonban az utóbbi időben az épületfelújítások során az épületek padlásterét gyakran teljesen elzárják a baglyok és a szintén érzékeny csoport, a denevérek elől. Ezért bizonyos fajoknak, pl. a gyöngybagolynak aktív védelemre, költőládák kihelyezésére van szüksége a fennmaradáshoz, olvasható a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány honlapján.

Macskabagoly a gesztenyés 300 éves fáján.

Holtfa és erdőgazdálkogási módok

A bestofcafe.hu holtfák szerepéről szóló cikke a holtfákat a következő kategóriákba sorolja:

  • lábon száradt
  • fáktörzscsonkokélő fák elhalt részei (ág, ágcsonk, bekorhadt gyökfő, tükörfolt)
  • élő vagy elhalt fák odvai, üregei
  • leváló kéregdarabkák alatti rések
  • földön fekvő törzsek
  • vastag és vékony ágak, gallyak
  • korhadó tuskók
  • vízben lévő elhalt fa

Nagybakónak egy másik, jól ismert szelidgesztenyefája.

Azt, hogy a holtfa és a különböző típusai milyen arányban fordulnak elő egy erdőben, a gazdálkodás típusa határozza meg. A klasszikus, idejét múlt és téves gondolkodásmód, mi szerint "a lábon elszáradt fák a beteg és elhanyagolt erdő jellemzői", még mindig felismerhető, ha körülnézünk hazánk erdeiben.

Tarvágásos gazdálkodás

Hazánkban sajnos még gyakori. A vágásérett erdőt tarra váják. Ebben az esetben az erdő leginkább ültetvényre hasonlít, azonos korú és fajú fákkal. Mivel a fákat viszonylag fiatalon, 70-80 éves korban kivágják, esély sincs arra, hogy elérjék az idős, többszáz éves kort. A minimális mennyiségű holtfa főleg vékonyabb elszáradt ágak, egy-egy fiatalon elszáradt fa formájában van jelen, ami nem teszi lehetővé, hogy a holtfára épülő komplex ökológia rendszerek kialakuljanak és fennmaradjanak. A tarvágásos üzemben kezelt erdők sivárak és fajszegények.

Lékeléses gazdálkodás

A lékeléses erdőgazdálkodás átmenetet képez a tarvágásos és a szálalásos gazdálkodás között, de nem sokkal jobb, mint a tarvágásos gazdálkodás. Ebben az esetben a fakitermelés szakaszonként történik. Egyszerre csak kisebb területeken végeznek vágást. A fák ebben az esetben is erdőrészenként azonos korúak, kevés az elegyfaj, a biodiverzitás itt is viszonylag alacsony a kevés a holtfa és a homogén erdőrészek miatt. A holtfa itt is kevés, mert a vágásérett erdőrészeket fiatalon kivágják, csak vékonyabb elszáradt ágak és fiatalon elszáradt fák alkotják.

Szálalásos gazdálkodás

Ennél az erdőgazdálkodási módnál az erdő eltérő korú fákból áll, és a fákat egyenként termelik ki. A fák lombkoronája terebélyesebb, és előfordulhatnak kiszáradt ágakkal, odúval rendelkező idősebb egyedek, amelyek arányát a gazdálkodási mód határozza meg. Szálaló erdőben a fákat 3 kategóriára osztják: értékfa, kivágható fa (ökológiai szempontból is nemkívánatos fafajok, termőhely idegen, akadályozza az értékfa megfelelő növekedését), és segítőfa (ökológiai és ökonómiai szempontból fontos faegyedek, ide tartoznak az elegyfa fajok, és a lábon száradt vagy odvas fák).

Természetközeli

Ebben a gazdálkodási formában az ember megpróbál egyensúlyt teremteni az erdő természetes ökológiai viszonyai és a gazdasági célja között, és ezt úgy próbálja megvalósítani, "hogy a gazdálkodás során csak annyi és olyan mértékű emberi beavatkozás történjen a faállományokba és ezen keresztül az erdei ökoszisztéma életébe, amennyi a cél(ok) érdekében feltétlenül szükséges" - olvasható Solymos Rezső MTA tag kutatóprofesszor tanulmányában. Ebből következik, hogy a változatos korú és fajú fákból álló erdőben nagyobb mennyiségű holtfát hagynak, amely nagy fajgazdagságot tesz lehetővé. A természetközeli erdőkben a holtfák minden formája megtalálható.